KOMLÓ A VÁROSUNK
KOMLÓ
A város, amelyet most az interneten megkeresett, Baranya megye második legnagyobb városa a Keleti-Mecsek gyönyörű zöld ölében. A fiatal város történelmi gyökerei messzire nyúlnak vissza, hiszen a II. századból származó római kori leletek kerültek napvilágra a város építése során. Az egykori falu létezéséről egy 1256. évi oklevél tudósít "Villa Complov" néven említve. Valószínű, - a legtermészetesebb -, hogy a település nevét a völgyben folyó patak - ma Kaszánya patak - partján, akkor bőven termő vadkomlóról kapta, amely már a XVIII. századból származó első komlói pecséten is szerepel.
A település jövője szempontjából jelentős esemény az 1812-es esztendőhöz kötődik, amikor a Komlót körülvevő dombok egyikén kőszenet találtak. A komlói szénbányászat "atyja" Jánosi Engel Adolf 1898-ban nyitotta meg az első igazán jövedelmező függőlegesen mélybe hatoló aknát, amelyet feleségéről Anna-aknáknak nevezett el. Gyakorlatilag Komló és vidékének modern kori története a millennium korával indult, egy évszázad alatt Észak-Baranya meghatározó gazdasági, közigazgatási, kulturális és egészségügyi központjává vált. A II. világháború befejezésekor Komlón már kőszénbánya, kőbánya, villamos erőmű, vasútállomás volt.
Komlót a bányászat tette várossá és éltette a bányaüzemek egymást követő bezárásáig. Több mint 100 év után, 2000-ben a mélyművelésű bányászat megszűnésével, az utolsó csille felszínrehozatalával a város gazdasági életében visszavonhatatlanul új korszak kezdődött. Jelenleg a város gazdaságát 1000-nél több kis- és középvállalkozás, ezen belül főleg könnyűipari, gépalkatrészgyártó, ipari- és mezőgazdasági gép- és berendezésgyártó, gépjárműalkatrész-gyártó ipari üzem és szolgáltató jellemzi. A város az egészségügy, a közoktatás, a közművelődés és a szociális szférában minden igényt kielégítő intézményhálózatot működtet, amely a környező kistelepülések lakosságát is kiszolgálja.
A város kulturális életének színterei a József Attila Könyvtár, a Színház- és Hangversenyterem és a Közösségek Háza, ahol szakkörök, klubok, énekkarok, kulturális, művészeti és színjátszó csoportok működnek. A Helytörténeti Múzeum a bányászat fotókkal, tárgyakkal illusztrált történetének bemutatása mellett a település fejlődésének dokumentumaival áll a látogatók rendelkezésére. A Természettudományi Gyűjtemény a lepkefélék, rovarok mellett gazdag kőzetanyag és kőzetminta-gyűjtemény birtokosa. A város rendezvényei közül a legjelentősebbek az 1972 óta kétévente megrendezésre kerülő Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivál és a szeptember első hétvégéjén kerül megrendezésre a Bányásznapok hagyományait is megőrző Komlói Napok rendezvénysorozat.
Komló idegenforgalmi vonzerejét a gyönyörű természeti környezet, a gazdag kulturális programok és a sajátos mikroklímájú völgyben található Sikonda jelenti, ahol a strandolás mellett lovaglási, sportolási lehetőségek várják az idelátogatókat.
Komló fiatal város mégis az országban, sőt Európa több országában ismert kultúrájáról, vendégszeretetéről. Városunk lakosai és vezetése nevében szeretettel hívom és várom!
Legyen a vendégünk!
|